Az élet úgy hozta, hogy ismét közelebbi kapcsolatba kerülhettem egy panel lakással. Jelenleg a tervezési szakasznál tartunk. A nappalira készült látványterveket szeretném megmutatni. Megjelöltem néhány beszerzési forrást is, hogyha az adott darab esetleg megtetszene.
A szoba viszonylag kicsi, mindössze 12 m2, 4 m hosszú és 3 m széles, így nem szerettem volna túlzsúfolni, csak a legszükségesebb dolgok kerültek ide. Mindazonáltal csodás adottságokkal bír. A 10. emelten található és a közeli hegyekre néznek az ablakok.
A párnak viszonylag sok könyve van, ezeket a kanapé köré épített egyedi tervezésű könyves szekrényben helyeztem el. Fehér színt adtam neki, hogy minél tágasabb maradhasson a szoba a sok pakolófelület ellenére is. A dohányzóasztal a KLINGSBO névre hallgat és fehérre festettem át a vázát az eredeti fekete helyett.
Egyfajta társalgó jelleget kapott a helyiség. Egy nagyobb kanapét és 2 db STRANDMON fotelt helyeztem el benne. Azonban a narancssárgás szövet helyett citromsárgát raktam rá. A fotelek mögötti falra falmatrica került. Fehér nyírfákkal és sárga madarakkal. (A weboldalon bárki kedvére kiválaszthatja, milyen színeket szeretne látni a matricán.) Az alap falszín Dulux Gyapjú szőttes, a sötétebb falszakasz (ahol az ajtó van) pedig szintén Dulux és a Zarándok útja nevet viseli.
A lakás télen hihetetlenül meleg, így semmi akadályát nem láttam annak, hogy radiátortakarást rakjak a radiátor elé. Mivel belátni szinte lehetetlen, így római rolók kerültek az ablakokra, melyek általában felhúzva vannak. Két oldalt pedig citromsárga sötétítőfüggönyök keretezik az ablakot.
A kanapé mögötti falrészt egy nyaraláson készült fotó díszíti.
A családi és egyéb fotókat a konzolasztal fölötti falrészre helyeztem el. A hajókötél lámpa egyik nagy kedvencem, PIER néven megtalálható a Kika-ban.
A szobanövényeket nagyon fontosnak tartom. Minden esetben csak emelhetnek a szoba hangulatán. Ha van rá lehetőségetek, vegyétek magatokat körül minél többel!
Ezt a meghatározó sárga színt érdemes ugyanarról a helyről beszerezni. Már a legtöbb textiles cégnél elérhető ugyanaz a szín huzatként és sötétítőfüggönyként is. Így biztosan 100%-os lesz az egyezés.
A helyiség összességében tágas és világos maradt, köszönhető ez a fehér és világos színű nagyobb berendezési tárgyaknak és falaknak. Életet, színt pedig a kisebb, könnyen lecserélhető darabokkal vittem bele (fotel, párnák, függöny, falmatrica).
Tervező:
Káplár Niki
Lakberendező
+36 30 619 4124
info@kaplarnikoletta.hu
www.kaplarnikoletta.hu